Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Havi 1 millió forint Gyurcsánynak a MeH egyik cégétől?

Igaz-e az, hogy a 2004. szeptemberétől a miniszterelnöki funkciót betöltő Gyurcsány Ferenc cége több hónapon keresztül havi 1 millió forintos bevételt kapott a MeH egyik cégétől? - kérdezte Szijjártó Péter Kiss Péter kancelláriaminisztert hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2005-07-04 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:47.560113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tállai András a gyógyszerek, az üzemanyagok és a BKV-jegyek, bérletek árának emelkedését vetette fel hétfőn a parlamentben, az azonnali kérdések órájában.

Veres János pénzügyminiszter válaszában azt mondta, hogy piacgazdaság van, így nem a kormány, hanem a piaci folyamatok határozzák meg az árakat.

A képviselő és a miniszter között vita alakult ki az üzemanyag jövedéki adójáról, amelyet Tállai András szerint csökkenteni kell, de a miniszter elmondása szerint a Fidesz vezette kormány kötötte azt a megállapodást az Európai Unióval, hogy Magyarországon nem csökkenthető a jövedéki adó.

A képviselő szerint a kormányra kellene alkalmazni a korábban említett "árkommandót".

***

A Szalay utca 4. szám alatti, egykor a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonát képező ingatlan egy jelentős részét adta lízingbe a MeH 1994. május 26-án, amelyet az egyik Gyurcsány-cég, az Aldo Kft. vett lízingbe, majd 1995. január 12-én továbbadta a vételi jogot és ezáltal a tulajdoni jogot is az Altus Rt.-nek, amely 100 százalékban a miniszterelnök tulajdonában állt - mondta Szijjártó Péter.

1995. áprilisában az Altus Rt. és a Miniszterelnöki Hivatal 100 százalékos tulajdonában lévő Közlöny és Lapkiadó Vállalattal kötöttek egy bérleti megállapodást, amely alapján a Miniszterelnöki Hivatal cége tíz esztendőn keresztül kezdte bérbe venni az Altus Rt.-től az ő tulajdonában lévő helyiségeket tette hozzá a képviselő.

A politikus elmondta: 1999. január 4-én úgy módosították a bérletről szóló szerződést, hogy már havi 1 millió forintot kellett fizetnie a Miniszterelnöki Hivatal cégének az Altus irányába.

- Akkor ez azt jelenti, hogy 2005. április 4-ig volt szerződés a Miniszterelnöki Hivatal cége és Gyurcsány Ferenc cége között, amelynek értelmében havi 1 millió forintos bevételre tehetett szert Gyurcsány Ferenc cége.

Igaz-e az, hogy a 2004. szeptemberétől miniszterelnöki funkciót betöltő Gyurcsány Ferenc cége több hónapon keresztül havonta 1 millió forintos bevételt kapott a MeH egyik cégétől? - kérdezte Szijjártó Péter.

Kiss Péter szerint a szerződést a legfőbb ügyész minden szempontból törvényesnek találta, valamint a szerződésről Gyurcsány Ferenc már 2003-ban beszámolt a nyilvánosságnak, az elszámolást igazságügyi szakértő elenőrizte.

Szijjártó Péter viszontválaszában elmondta: az állam egyik cége a Közlöny és Lapkiadó Vállalat 100 millió forintot fordított az Altus Rt. tulajdonát képező helyiségek felújítására, és ezt az információt mind a mai napig nem cáfolta senki.

- Ön szerint helyes-e az, hogy a hivatalban lévő miniszterelnök 100 százalékos tulajdonában álló cég hónapokon keresztül havi bruttó 1 millió forintos bérleti díjat kap a Miniszterelnöki Hivatal egyik 100 százalékos tulajdonában álló cégétől? Nem olyan ez, mint hogy ha az ember saját magával áll szerződésben, ami önmagában nem biztos, hogy baj, de ha állami pénzekről van szó, akkor aggályos - jelentette ki a fideszes politikus.

Szijjártó Péter továbbá arról is beszélt, hogy az az M and S Kft. nyerte el nagy értékű szállítások lehetőségét a belügyi tárca központi hivatalában, amelyik állítólag alvállalkozóként érintve volt a kakaóbiztos számítógépek szállításának ügyében. Kitért arra is, hogy hírek szerint a cég vezetője magas rangú belügyminisztériumi tisztségviselőkkel tart fenn szoros kapcsolatot.

A belügyminiszter válaszában elmondta: a kft. közbeszerzési eljárást követően három BM-hez kapcsolódó beruházásban vesz részt. Lamperth Mónika szerint ez a tény semmilyen kérdést nem indokol.

***

Vígh Ilona kormányintézkedést vár annak érdekében, hogy a Békés megyei Szeghalmon és Dévaványán csődbe mehet az Ikarusz Főnix Kft., ami a térséget egyébként is súlyosan érintő munkanélküliséget tovább bővítve 350 ember munkájának elvesztését jelentheti.

Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondta: szerdán az illetékes munkaerőpiaci fórum elé terjeszti azt az előterjesztést, amelynek elfogadásával összesen 350 millió forinttal segíthetnek a Békés megyében esetleg nehéz helyzetbe kerülő embereken is. Hozzátette: magáncégről van szó, amelynek döntését a kormány nem tudja befolyásolni, csak a kialakult helyzet kezelésében tud segíteni.

***

Tóth Imre fideszes képviselő elmondta: a kormány leakarja építeni a MÁV szárnyvonalát Gyula, Sarkad és Vésztő között.

Az eladósodó kis önkormányzatok képtelenek arra, hogy a kormány szándékai szerint átvegyék a rajtuk átmenő szárnyvonalat - jelentette ki a politikus.

Dióssy Gábor gazdasági és közlekedési államtitkár közölte: a kormány senkire se kényszeríti rá a mellékvonalakat, ugyanakkor az érintett önkormányzatok a helyi viszonyokat jobban figyelembe tudják

venni.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek