Orbán Viktor segít Gyurcsány Ferencnek
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke elfogadja a miniszterelnök kihívását a magyar gazdaság állapotát érintő számpárbajra, amelyet a kormányszóvivő közlése szerint akár már pénteken megrendezhetnek. Gyurcsány Ferenc a parlamentben jelentette be, hogy "számpárbajra hívja az ellenzék vezérét".
Dátum: 2005-07-04 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:47.903832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz vezetője a Magyar Rádiónak adott interjúban erre úgy reagált, hogy neki a pénteki időpont is megfelel, amikor amúgy is találkoznak a rendszerváltás utáni miniszterelnökök a parlamentben. A pártelnök szívesen részt vesz egy nem kampányjellegű, az ország érdekét szolgáló beszélgetésben. Minden ügyben, ami az ország dolgát szolgálja, a miniszterelnök úr mindig számíthat rám. Ha segítségre van szüksége, mindig állok a rendelkezésére - mondta Orbán Viktor a rádiónak. A Fidesz vezetője azt kérte, ne értelmetlen és fölösleges vitákra fecséreljék el az erőket, hanem az ország szempontjából fontos dolgok megbeszélésére. "Egy dolgot szeretnék kérni, hogy ez ne politikai bokszmérkőzés, ne fölösleges szócsata, ne szócséplés, elvesztegetett idő, ne kampány, hanem komoly munka legyen! Az ország elég nehéz helyzetben van, érdemes komolyan beszélni a bajokról és a megoldási lehetőségekről" - nyilatkozott a Magyar Rádiónak Orbán Viktor.
MTI - fideszfrakcio.hu