Paks: három sziréna nem szólt
Három sziréna bizonyult hibásnak a paksi atomerőmű harminc kilométeres körzetében a hétfői ellenőrzés, az úgynevezett "morgatópróba" során - közölte az MTI-vel az országos katasztrófavédelem helyettes szóvivője.
Dátum: 2005-07-04 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40478
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:48.869455, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 227 sziréna közül három Tolna megyei településen, Szekszárdon, Szárazdon és Gyönkön találtak meghibásodott készüléket - közölte Szentes György alezredes.
Hozzátette: az üzempróba 98,7 százalékos eredménnyel zárult, a hiba megállapításán és kijavításán már dolgoznak.
MTI - fideszfrakcio.hu