A nukleáris létesítmények terrortámadások elleni védelméről tanácskoznak Bécsben
A nukleáris létesítmények terrortámadások elleni fokozottabb védelméről kezdett tanácskozást hétfőn Bécsben mintegy 100 ország 350 szakértője a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) székhelyén.
Dátum: 2005-07-04 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40485
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:51.115006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mohamed el-Baradei, a NAÜ főigazgatója azzal a céllal hívta össze a tanácskozást, hogy egyeztessék azokat a javaslatokat, amelyek a nukleáris anyagok védelméről aláírt 1980-as nemzetközi megállapodás előírásainak a szigorítását célozzák.
Az ötnapos bécsi tanácskozást évek óta tartó előkészítői munka után hívták össze. Az eszmecserén egységes nemzetközi szabványokban állapodhatnak meg a nukleáris létesítmények terrortámadások elleni védelme érdekében, valamint szigoríthatják a nukleáris anyagok őrzésével és szállításával kapcsolatos előírásokat, és fokozottabb nemzetközi együttműködést írhatnának elő az ilyen anyagok lopásával és csempészésével szembeni küzdelemben. A jelenleg érvényes konvenció főképpen csak az ilyen anyagok védelmének nemzeti szintű szabályait rögzíti.
Amennyiben módosítják a megállapodást, azt minden országnak majd külön törvénybe is kell iktatnia.
MTI - fideszfrakcio.hu