Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Könyvtáravató Újpesten

Új közművelődési intézménnyel gazdagodik Újpest; vasárnap adják át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Babits Mihályról elnevezett bibliotékáját Káposztásmegyeren, a Lóverseny tér 5/a. szám alatt.


Dátum: 2002-08-28 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:16.742476, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A könyvtáravató ünnepség része az Újpesti városnapok ez évi rendezvénysorozatának.

Pobori Ágnes, az FSZEK észak-pesti régiójának vezetője elmondta: a megközelítőleg 240 négyzetméteres helyiséget az újpesti önkormányzat jelképes bérleti díjért bocsátotta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár rendelkezésére. Mint utalt rá: az 1980-as évek végén az Állami Könyvterjesztő Vállalat nyitott könyvesboltot Babits Mihály nevével ugyanott, majd a helyiség egy ideig bútorüzlet volt, később üresen állt.

A régióvezető hozzáfűzte: a kerületi önkormányzat négymillió forintos támogatást nyújtott a bibliotéka kialakításához.

Kitért arra is, hogy Babits Mihály, a magyar irodalom kiemelkedő alkotója élt és tanított is a városrészben.

Ismertetése szerint az egytermes olvasói térben kap helyet a kézikönyvtár, a gyermekkönyvtár, a polcokon megtalálhatók majd ismeretterjesztő és szakirodalmi munkák, szépirodalmi kiadványok is. A 12-13 ezer kötet mellett 3 ezer videokazetta, másfél ezer CD, 600 hangkazetta, valamint 500 CD-ROM is gazdagítja az állományt.

A készülő számítógépes katalógus, az egységes adatbázis lehetővé teszi majd, hogy az érdeklődők bármelyik hálózati tagkönyvtárat elérhessék.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek