Késleltetné a román megfigyelők csatlakozását az EP?
Később érkezhetnek az Európai Parlamentbe a román és a bolgár megfigyelők, ha Strasbourgban megszavazzák Othmar Karas néppárti képviselő javaslatát - írja a hirtv.hu.
Dátum: 2005-07-04 21:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:53.935112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az osztrák konzervatív politikus előterjesztése azért született, mert a két ország csatlakozási szerződésének aláírása után nem a plenáris ülés, hanem a frakcióelnökök és a bizottsági elnökök konferenciája döntött arról, hogy ne egy évvel a belépés előtt, hanem már ez év szeptemberétől ott ülhessenek a román és bolgár megfigyelők az Európai Parlament padsoraiban. Othmar Karas javaslata arra hivatkozik, hogy a tíz új tagállam képviselőinek is csak egy év tanulóidőszak állt rendelkezésére. Ráadásul bizonytalan a két ország belépésének időpontja, mivel a tagállamok még nem ratifikálták a csatlakozási szerződést, a bizottság véleménye alapján pedig egyelőre nem tudni, sor kerül-e a tagságot egy évvel elhalasztó védzáradékok életbe léptetésére. Ha a két leendő tagállam megfigyelői már szeptemberben megérkeznek, de a védzáradék a belépést egy évvel elhalasztja, akkor a bolgár és román képviselők összesen 28 hónapot is szavazati jog nélkül tölthetnének az Európai Parlamentben. A javaslatról szerdán szavaznak.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu