Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb kirobbanó megszorítások

Újabb, ezúttal hatvanmilliárd forintos megszorításra kötelezte múlt héten a pénzügyi tárca a minisztériumokat - értesült a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi forrásokból. A lap szerint a szigorító intézkedésre azért van szükség, mert a további elvonások nélkül tarthatatlan az idei államháztartási hiánycél.


Dátum: 2005-07-05 07:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:02:54.898127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a legújabb megtakarítási kötelezettség lehetetlen helyzetbe hozza az egyes minisztériumokat, amelyek az úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzataikon már nem tudnak többet spórolni, mivel ezeket már a tavalyi tervezés során is "fillérre" kiszámolták.

További megtakarítást egyedül a működési költségek drasztikus csökkentésével tudnak elérni a tárcák, ezek azonban újabb jelentős létszámleépítéssel járnak, valamint a felújítási és karbantartási pénzek lefaragását jelenthetik.

A jelenleg 837 milliárd forintra rúgó államháztartási hiány megfékezésére legutóbb június közepén jelentett be szigorító intézkedéscsomagot a Pénzügyminisztérium (PM). E szerint a márciusban felemelt központi vésztartalék döntő részét, 125 milliárd forintot nem használhatják fel a tárcák, s a korábban számítottnál még több autópálya-szakasz épül magántőke bevonásával, amely további 40 milliárd forintnyi "megtakarítást" eredményez.

Az Európai Unió részére a kormánynak ezen a héten kell elküldenie a deficit csökkentésére tett intézkedéseit. Pichler Ferenc, a PM szóvivője elmondta: teljesítették a Brüsszel által kért lépéseket.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek