Párizs a BT döntéséhez köt bármely katonai akciót Bagdad ellen
Továbbra is ragaszkodni kell ahhoz a követeléshez, hogy az ENSZ fegyverzetellenőrei feltétel nélkül visszatérhessenek Irakba, de ha ezt nem sikerül elérni, egyedül az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozhat a szükségessé váló lépésekről - hangsúlyozta kedden Dominique de Villepin francia külügyminiszter.
Dátum: 2002-08-28 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:17.053690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A párizsi diplomácia vezetője a francia nagykövetek szokásos évi konferenciájának megnyitása alkalmából fejtette ki kormánya változatlan álláspontját. Mint hangoztatta, országa csorbítatlanul ragaszkodik ahhoz az alapelvhez, hogy semmiféle katonai akció nem nélkülözheti a világszervezet Biztonsági Tanácsának jóváhagyását, a döntést az érvényben lévő eljárási szabályok tiszteletben tartásával, kollektív határozattal kell meghozni. Párizs ettől az alapelvtől nem tud eltekinteni - fűzte hozzá Villepin, kimondatlanul elvetve az egyoldalú amerikai katonai fellépés lehetőségét.
Beszédében kiemelte, hogy a nemzetközi közösségnek nem szabad szem elől tévesztenie a közös célkitűzést és közös érdeket, ami egyfelől az iraki nép humanitárius helyzetének javítására, másrészt az iraki fegyverzetellenőrzés révén a régió katonai biztonságának garantálására irányul. Emlékeztetett arra, hogy az iraki rezsim évek óta önkényesen figyelmen kívül hagyja a BT által rögzített nemzetközi szabályokat, túszként tartja fogva saját népét és fenyegeti szomszédai biztonságát.
Ez a magatartás teljesen elfogadhatatlan - állapította meg a külügyminiszter, hozzáfűzve, hogy az európaiak nagyon is jól tudják, milyen súlyos árat kell fizetni azért a gyengeségért, ha egy diktatúrával szemben a passzivitást választják.
MTI - fidesz.hu