Karadzic nyomában
A háborús bűnök vádjával körözött Radovan Karadzic, a boszniai szerbek volt elnöke májusban az északnyugat-montenegrói Ozrenici falu közelében rejtőzött - jelentette kedden a Dnevni Avaz című szarajevói lap.
Dátum: 2005-07-05 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:02.737863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kevéssel korábban brit lapok közöltek hasonló értesülést. A boszniai újság jól értesült forrásokra hivatkozott jelentésében, de megjegyezte: nem lehetetlen, hogy éppen Karadzic bújtatóinak hálózata röppentette fel a hírt, álhírek terjesztésével próbálva teljesen összezavarni a Karadzic elfogására törekvő hatóságokat. Az értesülés szerint az exelnök egy közeli rokonának magas kőkerítéssel körülvett házában rejtőzött. A tulajdonos nem a szóban forgó házban lakik állandó jelleggel, hanem a boszniai Banja Lukában. A hír hatására a montenegrói és a szerb rendőrség átkutatta Karadzic néhány közeli rokonának családi házait, de nem talált semmit, ami nyomra vezethetné a feltételezett háborús bűnös hollétét illetően.
MTI - fideszfrakcio.hu