Meghalt az elitegység két tagja
Megerősítette az amerikai haderő, hogy az egy hete Afganisztánban eltűnt négytagú amerikai elitegység két tagja életét vesztette; a kommandó egy harmadik tagját élve megtalálták, a negyedik sorsa viszont továbbra is ismeretlen.
Dátum: 2005-07-05 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:03.737243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közép-ázsiai országba vezényelt amerikai haderő kedden Kabulban nyilvánosságra hozott közleménye szerint a kelet-afganisztáni Kunár tartományban eltűnt egység két tagjának holttestét hétfőn, egy kutató művelet során megtalálták. A tetemeket a Kabultól északra fekvő bagrami légitámaszponton működő amerikai katonai kórházba szállították, ahol a katonákat hivatalosan is halottnak nyilvánították. Az egység harmadik tagját élve találták meg; a katona megsebesült, de sérülései nem életveszélyesek, őt szintén a bagrami támaszpont kórházába szállították - tette hozzá a dokumentum, amely szerint az egység negyedik tagjának sorsa viszont továbbra is ismeretlen. Cindy Moore amerikai katonai szóvivő újságíróknak nem tudta megerősíteni, hogy a negyedik katona fogságba esett volna, miként ezt a hatalmuktól megfosztott fanatikus muzulmán tálib lázadók állították. Az amerikai elitegység múlt kedden tűnt el; a felkutatásukra küldött mentőhelikoptert lázadók lelőtték, aminek következtében a gép fedélzetén tartózkodó 16 amerikai katona is életét vesztette.
MTI - fideszfrakcio.hu