Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Al-Kaida vezérek Iránban

A The Washington Post arab hírszerzőktől úgy értesült, hogy két al-Kaida-alvezér kapott menedéket Iránban a terrorhálózat harcosainak tucatjaival együtt, akik újabb támadásokat terveznek.


Dátum: 2002-08-28 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3715
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:17.643626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai lap inkognitójukhoz ragaszkodó hírszerzőtiszteket idézett, miszerint a két al-Kaida-alvezér - jelesül az egyiptomi Szaif al-Adel, aki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda által a legintenzívebben körözöttek közé tartozik, és Mahfúz Uld Valíd, akiről a Pentagon azt állította, hogy januárban Afganisztánban életét vesztette - feljebb hágott a terrorhálózat ranglétráján. Meshed és Zabol iráni határváros szállodáiban és vendégházaiban laknak a harcosokkal együtt, és átvették az al-Kaida katonai bizottságának operatív irányítását, miután Oszama bin Laden és fővezérei bujkálásra kényszerültek, vagy talán meg is haltak. Al-Adelt, az al-Kaida biztonsági bizottságának fejét az amerikai igazságszolgáltatás emberölésért és összeesküvésért vád alá helyezte az Egyesült Államok tanzániai és kenyai nagykövetsége elleni 1998-as bombamerényletekkel kapcsolatban. Valíd, aki bin Laden régi beosztottja volt, közreműködött az al-Kaida terrortámadásainak indoklását szolgáló doktrína kidolgozásában. A lap forrásai szerint átvette a terrorhálózat vallási bizottságának vezetését, és mivel al-Adellel együtt Iránban van, részt vesz a katonai tervezésben is. Az arab hírszerzők azt mondták, hogy al-Adel és Valíd rendszeresen fogadja hadsegédeit a két iráni városban, és a terrorhálózat az idén támadásokat tervez Európában, Afrikában és a Perzsa-öbölben, továbbá amerikaiak megölésére készül Szaúd-Arábiában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek