Újabb vád
Az orosz főügyészség újabb gyilkosság ügyében emelt vádat Alekszej Picsugin, a Yukos olajcég volt biztonsági főnöke és Leonyid Nyevzlin, a Yukost ellenőrző Menatep holding Izraelbe menekült főrészvényese ellen.
Dátum: 2005-07-05 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40530
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:04.935786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vlagyimir Kolesznyikov orosz főügyészhelyettes kedden bejelentette: azzal vádolják Picsugint, hogy ő szervezte meg a nyugat-szibériai Nyeftyejuganszk város polgármesterének, Vlagyimir Petuhovnak a meggyilkolását. Nyevzlin és a Yukos más, még nem azonosított részvényesei ellen az a vád, hogy ők adtak utasítást az emberölésre. A más gyilkossági ügyekben már húszéves börtönbüntetésre ítélt Picsugin, valamint Nyevzlin azonnal ártatlanságát hangoztatta, és a Kreml politikai üldözöttjének nevezte magát. Petuhovot 1998. június 26-án gyilkolták meg, éppen Mihail Hodorkovszkijnak, a Yukos akkori vezetőjének születésnapján. Hodorkovszkijt idén május 31-én ítélte kilenc évi börtönre egy moszkvai bíróság, miután bűnösnek mondta ki őt nagystílű üzleti csalás és adóelkerülés elkövetésében bűnszövetkezet élén. Nyeftyejuganszk volt a Yukos fő termelőegysége, a tavaly decemberben 9,3 milliárd dollárért elárverezett Yuganskneftegaz székhelye. Kolesznyikov elmondta, hogy az Interpolon keresztül már elküldték az újabb vádiratot Nyevzlin ügyvédjének. Azt nem közölte, hogy az iratokat elküldték-e Izraelbe is. Mindazonáltal annak a reményének adott hangot, hogy Izrael kiadja a más bűncselekményekkel is vádolt Nyevzlint. Dmitrij Haritonov, Nyevzlin ügyvédje közölte, hogy sem ő, sem védence nem kapott semmiféle hivatalos értesítést az újabb vádról. Nyevzlin ártatlanságát hangoztatta, és úgy vélte, hogy ez az újabb ügy is bizonyítja politikai okokból történő üldöztetését. Hozzáfűzte, hogy Picsugint megalapozatlan vádak alapján ítélték el. "A kegyetlen ítéletet csak azért szabták ki rá, mert nem volt hajlandó hamis tanúvallomást tenni ellenem, így nem segített az ügyészségnek hamis vádak fabrikálásában" - állította Nyevzlin írásos közleményében.
MTI - fideszfrakcio.hu