Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

G8-összetűzések

Tüntetőkkel csaptak össze és két embert őrizetbe vettek a rendőrök szerda reggel Skóciában, néhány órával a hét legfejlettebb ipari országot és Oroszországot tömörítő Nyolcak (G8) országcsoport állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója előtt.


Dátum: 2005-07-06 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40543
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:08.961591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint egy rendőrségi szóvivő elmondta, szerda reggel összetűzések törtek ki a rendőrök és a tüntetők között, amint ez utóbbiak kezdték elhagyni Stirling város mellett felvert hevenyészett táborukat, amely alig egy órányi útra fekszik a csúcstalálkozónak otthont adó Gleneagles üdülőhelytől. A tüntetők megdobálták a rendőröket, akik két személyt őrizetbe vettek. Sérültekről nem érkezett jelentés - tette hozzá. Az amerikai hírügynökség televíziós szolgálatának operatőre több mint száz tüntetőt - köztük sok, arcát kendővel elfedő személyt - látott távozni a táborból, ahol mintegy ötezer anarchista és globalizációellenes tüntető verődött össze. A csoport tagjai bezúzták a közelben parkoló autók szélvédőit, és kövekkel dobálták meg a rendőröket. A rendőrség több utat lezárt a Gleneaglestől délre fekvő területeken, közte a térséget észak-déli irányban átszelő fő autópálya egyes részeit is. Mintegy húsz tüntető leült az A9-es autópályán Gleneaglestől 13 kilométerre délre, több percre feltartva a forgalmat, amíg a rendőrök el nem távolították őket onnan. Háború-, globalizáció- és kapitalizmusellenes tüntetők ezrei úgy tervezik, hogy ostromzár alá veszik a G8 csúcstalálkozóját, azzal vádolva a világ leggazdagabb országai közé tartozó nyolcakat, hogy nem tesznek eleget a szegényekért. A csúcstalálkozó egyik fő témája Afrika nyomorának enyhítése lesz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek