Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Középkori vásári forgatag Visegrádon

Több tízezer emberre számítanak a hétvégén a szervezők a Palotajátékokon. Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat július 8-a és 10-e között. A lovagi tornával, kézműves bemutatókkal, komédiákkal fűszerezett hétvégi programok sok érdekességgel szolgálnak, és jó szórakozást ígérnek a család minden tagjának.


Dátum: 2005-07-06 10:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:09.837486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Palotajátékok a visegrádi önkormányzat és a Pro-Visegrád Kht. közös rendezvénye. A kht.-t két éve a visegrádi önkormányzat hozta létre azzal a céllal, hogy a város kulturális élete még színesebbé váljon. A tavalyi év kedvező tapasztalataiból kiindulva idén még több újdonsággal várják a várjátékokra kilátogatókat - mondta Koncz Áron, a kht. ügyvezetője. Ebben az évben új vásártervezővel dolgoznak, és csak zsűrizett kézműves termékek szerepelnek majd a vásári kínálatban. A középkori vásári forgatagban láthatnak majd az érdeklődők igazi lovagi tornát, íjászversenyt, hétpróbát, régi mesterségek bemutatóját, és vásári komédiát.

A vár területén zajló előadásokra a belépőjegy felnőtteknek 1500 forint, gyermekeknek 14 éves korig 1000 forint lesz, de a szervezők ígérete szerint számos program ingyenesen is megtekinthető ezen a hétvégén. A Fellegvár és a Salamon torony is érdekes kiállításokkal vonzza az látogatókat, de a programok tanúsága szerint a gyermekek sem fognak unatkozni. Őket játszóház, babakiállítás és vásár, valamint gyermekelőadások is várják a parkszínpadon. A programok szervezésében és lebonyolításában közel kétszázötven segítő vesz részt, élen a Szent György Lovagrenddel, akik a műsor kialakításában is szerepet vállaltak. A lovagi torna közel négyszázötven kosztümös fellépővel kínál felejthetetlen élményt és látványt a nézőknek. Szombat este fergeteges utcabálra várják a szórakozni vágyókat, ahol fellép a Bergendy Szalonzenekar és a Ladánybene 27 is.

Az időjárástól függően harminc-negyvenezer látogatót várnak péntektől vasárnapig Visegrádra a szervezők, ezért önkéntes elsősegélynyújtókkal is biztosítják a helyszínt, akikhez bármilyen problémával fordulhatnak a látogatók

Hadházy Sándor, Visegrád polgármestere elmondta, hogy a város történelmi szerepét is szeretnék hangsúlyozni a palotajátékokkal, amelynek jelentősége a hagyományápolásban rejlik. A helyiek is kedvelik a programokat, magukénak érzik, így szívesen vesznek részt fellépőként és nézőként egyaránt. A polgármester szerint a marketing szempontok sem elhanyagolhatók a rendezvények esetében, mivel ez a hétvége rengeteg turistát vonz a városba és a Dunakanyarba.

Juhász Regina

HÍDLAP - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek