Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka-féle kirobbanó siker: felszámolják az inotai alumíniumkohót

Több mint háromszáz dolgozó kerül utcára, ha az év végén bezárják az inotai alumíniumkohót; a munkanélkülivé váló 320 embernek a többszörösen hátrányos helyzetű várpalotai kistérségben esélye sincs az elhelyezkedésre - mondta Gyapay Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerdán Inotán.


Dátum: 2005-07-06 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:11.109398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új évtől munkanélkülivé válók száma lényegében megközelíti majd a hatszázat is, mert a kohónak folyamatosan munkát végző szolgáltatóknál is el kell küldeni 260 dolgozót az üzem bezárása miatt - közölte sajtótájékoztatón a parlamenti képviselő. Megjegyezte: a kohó bezárását a magas és egyre növekvő energia árral, valamint a gyenge dollár-árfolyammal indokolta a Magyar Alumínium Rt. vezetése. Gyapay Zoltán elmondta: Várpalotán és a térség községeiben összesen mintegy 19-20 ezer aktív munkavállaló van, a munkanélküliek száma viszont valamivel meghaladja a kétezret, tehát a munkanélküliségi ráta eléri a 10 százalékot. A térségben a foglalkoztatási helyzet aggasztó és szó sincs kirobbanó gazdasági sikerekről. A kormány Inota ügyében "tehetetlen és tehetségtelen. (...)Nem tudom akar-e egyáltalán segíteni a cégen és 320 dolgozóján" - mondta. Gyapay Zoltán szerint a gazdasági kormányzat álláspontja ugyanis az, hogy nem lehet az Európai Unió állásfoglalásaival "szembe menni", azaz verseny-semlegesség van a piacon, s nem biztosítható egy-egy cégcsoportnak külön kedvezmény. Gyapay Zoltán szerint ugyanakkor létezik olyan megállapodás is az EU-val, miszerint a belépést követően néhány évig még a kormánynak lehetősége van különleges és rendkívüli intézkedések megtételére, ha egy térség gazdasága válságos helyzetbe jut.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek