Tóth András a Fidesz elnöke Szabolcsban
Tóth András országgyűlési képviselőt választották meg a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete új elnökének - tájékoztatta a tisztújításról Seszták Oszkár, térségi alelnök szerdán az MTI-t.
Dátum: 2005-07-06 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40553
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:12.014022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tisztségre ketten pályáztak, a másik jelölt a korábbi megyei Fidesz-elnök, Kozma Péter, ugyancsak országgyűlési képviselő, volt, közülük Tóth András kapta a több támogató szavazatot - közölte a pártvezető. Hozzátette: Kozma Péter alelnök-jelöltként is indult, erre a posztra választották meg. Seszták Oszkár elmondta, hogy a tisztújításon hat térségi alelnököt választottak, akik egy-egy munkacsoportot vezetnek és koordinálják a feladatokat.
MTI - fideszfrakcio.hu