Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budavári Nyár - programsorozat minden júliusi hétvégén

A színházi és táncszínházi előadásokon túl egész napos, ingyenes programokat kínál minden generáció számára csütörtöktől négy hétvégén a Budavári Nyár rendezvénysorozata a fővárosban - közölték a szervezők az MTI-vel.


Dátum: 2005-07-06 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:12.619040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idén tízéves esemény programjainak központi helyszíne a Magdolna-torony, a Kapisztrán tér, illetve a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvara lesz - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Az augusztus 5-ig tartó eseménysorozat a Honvéd Férfikar "Nyáresti szimfónia negyven szmokingra" című gálaestjével nyílik meg csütörtökön a múzeum udvarán, ugyanott péntek esténként a közönség megtekintheti a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes több előadását.

A Kapisztrán téren ingyenes népművészeti programokat rendeznek, katonazenekarok játszanak, történelmi haditornát tartanak, de lesznek különleges zenei események, utcaszínházi produkciók, gyermekfoglalkozások, gasztronómiai bemutatók is.

A Magdolna-torony romkertjében péntektől vasárnapig virágkiállítás és -vásár várja az érdeklődőket.

A rendezvénysorozat a Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Honvéd Együttes együttműködésével jött létre. A szervezést az idén az együttes megbízásából a Vitézi Ének Alapítvány vállalta, a hagyományos műsorszerkezet azonban nem változik.

A szervezők nem titkolt szándéka, hogy a korábbinál szélesebb közönséget szólítsanak meg, minden generáció számára kínáljanak programokat - olvasható a közleményben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek