Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tudományos tanácskozás a kisebbségi magyar tehetséggondozásról

A kisebbségi körülmények között történő tehetséggondozás lehetőségeiről tanácskozott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottságának kárpátaljai kihelyezett ülése szerdán Ungváron.


Dátum: 2005-07-06 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:14.108654, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTA Magyar Tudományosság Külföldön elnöki bizottsága ötödik kihelyezett ülését a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Kárpát-medence elsőként akkreditált magyar felsőoktatási intézménye látta vendégül. Az ungvári Szent Gellért Kollégiumban megtartott tanácskozáson a magyar kisebbségek tehetséggondozásának témakörét vitatták meg a magyarországi és a környező országokban működő magyar tehetséggondozó kollégiumok képviselői. A tudományos ülés résztvevői a kérdéshez kapcsolódva a tannyelvválasztás problémáját is elemzték.

Berényi Dénes akadémikus, a bizottság elnöke az ungvári konferencia mérlegét megvonva az MTI tudósítójának elmondta: a tapasztalatok alapján állítható, hogy a tehetséggondozást tekintve a határon túli magyar kollégiumok legalább annyira fontosak, mint az anyanyelvű egyetemek, főiskolák. Nem lehetséges, de nem is célszerű minden szakmát magyar felsőoktatási intézményben tanítani - emelte ki. Szerinte ugyanis ha van kollégiumi háttér, akkor az ottani magyar nyelvi és kulturális közeg teljesen pótolni tudja a hiányt.

A vendéglátók nevében Orosz Ildikó, a Rákóczi főiskola elnöke kifejtette: minden intézmény számára fontos, hogy ismerjék és elismerjék, s a mostani kihelyezett ülés mindkét célnak megfelel. Az elnöki bizottság tagjai megismerkedhettek a kárpátaljai magyar felsőoktatás központjával, az ott folyó oktatási és tudományos munkával - folytatta. Hozzátette: meghívásuk elfogadásával a testület jelezte, hogy elismeri a Rákóczi főiskolát mint tudományos műhelyt. Számunkra nagyon fontos, hogy bekapcsolódjunk a magyar tudományos élet vérkeringésébe - hangsúlyozta.

Az elnöki bizottság Arany János-emlékéremmel tüntette ki Orosz Ildikót azért a tevékenységéért, amelyet a kárpátaljai magyar anyanyelvű oktatás és tudományos munka lehetőségeinek biztosítása érdekében kifejtett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek