Bush vendégül látta a szaúdi nagykövetet
George Bush elnök texasi birtokán vendégül látta Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét és annak családját, hogy ezzel is enyhítse a két szövetségesnek az utóbbi időben feszültté vált viszonyát.
Dátum: 2002-08-28 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:18.886823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magánjellegűnek minősített keddi találkozón Ari Fleischer elnöki szóvivő tájékoztatása szerint Bush elnök és Bandar bin Szultan herceg a terrorizmus elleni küzdelemről, a közel-keleti helyzetről és Irakról folytatott eszmecserét. Fleischer erősnek nevezte a két ország kapcsolatát. Az elnök crawfordi birtokán felvetette néhány, amerikai-szaúdi vegyes házasságból született gyermek ügyét is, akiket a válás után apjuk látogatóba sem enged ki az Egyesült Államokba, illetve azoknak a gyerekeknek az ügyét, akiket az apa elrabolt az amerikai anyától.
A találkozó előtt néhány órával a rijádi kormány külpolitikai tanácsadója, Adel al-Dzsubair a CNN-nek adott interjújában megerősítette, hogy Szaúd-Arábia ellenzi az Irak elleni katonai akciót. Rijád már korábban Washington értésére adta, hogy - az 1991-es öbölháborúval ellentétben - az Egyesült Államok most ne számítson arra, hogy ismét igénybe veheti Szaúd-Arábia területét és bázisait az Irak elleni katonai művelethez. A két ország nem ért egyet a közel-keleti kérdésben sem. Szaúd-Arábia megítélésén sokat rontott, hogy a szeptember 11-i terrorcselekményeket elkövető 19 gépeltérítőből legalább 15 szaúdi állampolgár volt. A kétoldalú viszonyt minden hivatalos elhatárolódás ellenére ugyancsak jócskán megterhelte, hogy - mint kiszivárgott - a Pentagon befolyásos tanácsadó testületének ülésén a Rand intézet meghívott elemzője ellenségnek nevezte Szaúd-Arábiát, amely titokban a terrorizmussal cimborál.
Bush elnök kedden telefonon beszélt Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi trónörökössel is, méltatva a két ország erős és szilárd kapcsolatait. Bush elnök komolytalannak, felelőtlennek nevezte az utóbbi hetekben elhangzott, Szaúd-Arábiával szemben ellenséges hangvételű megnyilvánulásokat.
MTI - fidesz.hu