Glattfelder Béla áttörést lát az EU halászati politikájában
Az édesvízi halászat és haltenyésztés szempontjából áttörésként értékelte szerdai közleményében Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő az Európai Halászati Alapról szóló jelentés aznapi elfogadását az Európai Parlament plenáris ülésén.
Dátum: 2005-07-06 20:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:18.752798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus kiemelte, hogy a közösségi halászati politika eddig szinte kizárólag a tengeri halászatra koncentrált, azonban most az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kap az édesvízi halászat, illetve haltenyésztés. "A Magyarországon több ezer család megélhetését biztosító ágazatnak a jelenleginél szélesebb és hatékonyabb támogatási lehetőséget kínálnak az EP által elfogadott módosító javaslatok. A plenáris ülés megszavazta azt a módosítást is, amelyet Glattfelder Béla fideszes néppárti képviselő nyújtott be, és amely lehetővé teszi új tenyésztési technológiák támogatását a haltenyésztésben" - áll a közleményben.
Az elfogadott jelentés alapján Glattfelder Béla azt reméli, hogy Magyarország a jövőben sokkal jobban ki tudja használni a halászati célokra rendelkezésre álló EU forrásokat.
A tengerek halállományának kimerülésével egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezet szempontjából fenntartható, és egyre több embernek munkalehetőséget biztosító haltenyésztés. A haltenyésztés céljaira hasznosított halastavaknak kiemelkedő természetvédelmi jelentőségük is van: vizes élőhelyként számos védett madárfaj fennmaradásához járulnak hozzá. A haltenyésztés továbbá elősegíti a horgászturizmus fejlődését, ezzel további munkahelyeket teremtve olyan vidékeken, ahol egyébként kevés a munkalehetőség. Glattfelder Béla szerint ezt a szemléletbeli változást példázza a most elfogadott jelentés.
MTI - fideszfrakcio.hu