Hiányzik a hétéves pénzügyi keret, két évet késhetnek az EU-pénzek
Két évet csúszhat az EU-támogatások felhasználásának megkezdése a hétéves pénzügyi keretterv elfogadásának késlekedése miatt - véli Danuta Hübner regionális politikáért felelős biztos.
Dátum: 2005-07-07 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:22.755330, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Danuta Hübner regionális politikáért felelős biztos arra szólította fel az Európai Unió valamennyi tagországát, hogy ne álljanak le arra irányuló erőfeszítéseikben, hogy mielőbb megállapodás születhessen a hétéves pénzügyi tervről. Véleménye szerint azzal, hogy júniusban nem született egyezmény a leendő pénzügyi perspektíváról, az "utolsó határidőt" is túllépték ahhoz, hogy nyugodt körülmények között, időben minden feltétel együtt legyen a regionális politikai programok elkészítéséhez.
A lengyel EU-biztos annak kapcsán beszélt erről, hogy az Európai Bizottság elfogadta a kohéziós politikai programokhoz alapul szolgáló stratégiai irányelvet. A dokumentum a tagországok számára iránymutatást ad a 2006 utáni nemzeti fejlesztési terveik kidolgozásához. Hübner szerint normális körülmények között a folyamat egésze 18-20 hónapot vesz igénybe. A bizottság most arra biztat mindenkit, hogy tekintsenek el a sorrendiségtől, és egymással párhuzamosan tegyenek lépéseket az egyes területeken az előrehaladásra. Ezzel a veszteség még mindig csökkenthető.
Hübner szerint a luxemburgi elnökségtől megörökölt utolsó költségvetési javaslat nem túl rossz. Jóllehet lemegy a még elviselhető abszolút minimumra a kohéziós politika finanszírozásában, de Hübner szerint a végső, 303 milliárd eurós összeggel még éppen "fenntartható a kohéziós politikai építmény alapvető szerkezete". A biztos támogatna egy őszi csúcsot a költségvetésről, mert ha októberben megszületne a pénzügyi perspektíva, még mindig viszonylag minimálisra lehetne szorítani a veszteségeket.
Forrás: Világgazdaság
fideszfrakciuo.hu