Ismét emelkedik az üzemanyagok ára
Megemeli a motorbenzin és a gázolaj árát, egyaránt három forinttal a Mol Rt. pénteken - közölte a társaság. Az áremelés oka az, hogy az elmúlt napokban a világ piacain jelentősen drágultak a kőolajtermékek jegyzésárai - indokolta a Mol. A kőolajtermékek árának emelkedése a kőolajtermék-készletek csökkenése, valamint a kőolaj árának drágulása miatt következett be, hangoztatta a részvénytársaság.
Dátum: 2002-08-28 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:19.526497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanakkor a forint árfolyama is gyengült a dollárhoz képest az elmúlt napokban.
Péntektől a 91-es ólmozatlan üzemanyaga literenkénti listaára 232,50 forint, a 95-ösé 235,50 forint, míg a 98-asé 244,50 forint lesz. A gázolaj literjéért péntektől 207 forintot kell fizetni.
MTI