Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért nem tájékoztat a kormány a Magyar Telekommal kötött szerződés részleteiről?

Miközben a kormány folyamatosan a versenysemlegességet hirdeti, úgy hozza monopolhelyzetbe a legnagyobb magyarországi hírközlési céget, hogy részére milliárdos megbízást ad. A kormány ugyanis 5 évre, 12 milliárd forint értékben átadta a kormányzati gerinchálózat üzemeltetését a Magyar Telekom Rt-nek - olvasható Országgyűlési Képviselőcsoport Informatikai Kabinetjének közleményében.


Dátum: 2005-07-07 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:25.327890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva a parlament illetékes szakbizottságának áprilisi ülésén elzárkózott az érdemi tájékoztatástól, az állam számára hátrányos szerződés tartalmát illetően, és egymásnak ellentmondó adatokat közölt a gerinchálózat kihasználtságáról, a rendszerbe bevont intézmények köréről.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja - csatlakozva az Alternatív Távközlési Szolgáltatók nyilatkozatához - felszólítja a kormányt, hogy adjon teljes körű tájékoztatást a Magyar Telekommal kötött szerződés részleteiről és arról, hogy a 12 milliárd forintos állami megrendeléssel együtt milyen további jogosítványokat ad át a volt monopolszolgáltatónak?

Budapest, 2005. július 7.

Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Informatikai Kabinet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek