Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Salamon László: Előbb át kell rajzolni a választókerületi beosztást

A parlament kívánatos létszámára vonatkozó pontos számokat akkor lehet majd mondani, ha az egyéni választókerületi beosztás átrajzolását elvégezzük - mondta Salamon László fideszes képviselő, a kisebb parlamentről folytatott csütörtöki négypárti megbeszélést követően.


Dátum: 2005-07-07 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:26.597526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, meg kell nézni, hogy milyen listaarányok mellett biztosítható az a szempont, hogy ne más választási rendszer jöjjön létre.

"Előzetes megközelítésben itt elképzelhető az a maximalista igény is, ami a Fidesz vezetői részéről megfogalmazódott, 200-250 fő. Kidolgozott, számszerű javaslatunk 98-ban 290 fős volt, de nyitottak vagyunk, sőt a célkitűzéseink, amit szeretnénk megvalósítani, az ennél kevesebb" - mondta azzal kapcsolatban, hány fős legyen a csökkentett létszámú Országgyűlés.

A politikus elmondta: a Fidesz és az SZDSZ álláspontja között nem a választási fordulók számában van különbség - hiszen mindkét párt két fordulóban gondolkodik -, hanem a listás rendszer felépítésében van eltérés.

"Olyan vegyes rendszerben gondolkodunk, ahol az országos lista egyaránt szolgál kompenzációs szavazatokra, de a választópolgárokat nem zárja el a pártokra való szavazás lehetőségétől, tehát a listának kettős arca lenne" - ismertette a nagyobbik ellenzéki párt elképzelését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek