Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Számháború helyett érdemi munkamegbeszélésre van szükség

Érdekeltek vagyunk abban, hogy legyen egy munkamegbeszélés az ország előtt álló problémákról, a jelen és a jövő kihívásairól. Ezért Orbán Viktor konkrét javaslatokkal készül a holnapi napra, ezeket szeretné ismertetni a megbeszélés során a teljes nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel - mondta Rogán Antal csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2005-07-07 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:26.915402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt miniszterelnököknek az elmúlt órákban megjelent médiaközlései világossá tették, hogy ők sem értenek egyet azzal, hogy Gyurcsány Ferenc előre kívánja hozni a választási kampányt és mindenáron egy évvel a választások előtt kampányvitát akar rendezni - jelentette ki Rogán Antal csütörtökön.

Megértjük a volt miniszterelnökök fenntartásait és aggályait ezzel kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy még a baloldali miniszterelnökök is osztják azt a véleményt, hogy a kampány előrehozatalára, kampányvitákra nincs szükség, helyette inkább érdemi munkára és kormányzásra lenne szükség a választásokig hátralévő egy esztendőben - tette hozzá.

Rogán Antal elmondta: Gyurcsány Ferenc mai sajtótájékoztatóján agresszív hangvételt ütött meg, amelyet lehet, hogy a gyáraiban megengedhet magának a munkásaival szemben, de miniszterelnökként nem engedheti meg az ország polgáraival, de még az ellenzék politikusaival szemben sem.

- Arra kérjük a miniszterelnök urat, fontolja meg, milyen magatartás az, amikor valaki ultimátumszerű kihívást intéz hivatalban lévő miniszterelnökként az ellenzék vezetőjéhez, amikor egyértelműen tisztában van a szóban forgó ellenzéki vezető elfoglaltságaival.

Rogán Antal leszögezte: tegnap Navracsics Tibor, Orbán Viktor kabinetfőnöke találkozót kezdeményezett Szilvásy Györggyel, Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökével. Ezzel a találkozóval az volt a cél, hogy a holnapra tervezett Gyurcsány-Orbán munkatalálkozó feltételeit, helyszínét és időpontját egyeztessék.

- Érdekeltek vagyunk abban, hogy legyen egy munkamegbeszélés az ország előtt álló problémákról, a jelen és a jövő kihívásairól. Ezért Orbán Viktor konkrét javaslatokkal készül a holnapi napra, ezeket szeretné ismertetni a megbeszélés során, a teljes nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel.

Mivel Orbán Viktornak van nyilvános több mint két hete előre meghirdetett programja Győrben, amit elmondtunk Szilvássy Györgynek és nyilván a miniszterelnök is tudatában van ennek, az 5 órai időpontot ilyen ultimátumszerűen mi nem tudjuk elfogadni, de nincsen semmilyen problémánk azzal, ha Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor munkamegbeszélését előrehozzuk, a volt miniszterelnökök munkatalálkozója elé. A mi számunkra a délután 1 óra minden további nélkül megfelel. Azt gondoljuk, hogy a volt miniszterelnökök találkozójáig hátralévő 60 perc alkalmas arra, hogy a nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor valódi munkamegbeszélést tartsanak. Bízunk benne, hogy a miniszterelnök nem akar számháborút, és hajlandó lesz számháború helyett konkrét, érdemi javaslatokról tárgyalásba bocsátkozni, esetleg ilyenekben még meg is állapodni - mondta Rogán Antal.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek