Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az életminőség javítása a cél

Az oktatás, a foglalkoztatás, az életminőség és a lakótelepek rehabilitációja áll a pécsi Fidesz Zsolnay Vilmos keramikus nevét viselő és elsősorban a 2006-os választásokra készülő programjának középpontjában, amelynek főbb elemeit csütörtökön ismertették a sajtó képviselőivel Pécsett.


Dátum: 2005-07-07 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40603
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:27.825436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Zsolnay Vilmos program a megújulásért elnevezésű tervek Pécs fejlődésének, fejlesztésének közép- és hosszú távú stratégiai céljait határozzák meg, amelyet a Fidesz kíván megvalósítani a jövő évi választásokat követő időszakban" - mondta Páva Zsolt, a párt pécsi szervezetének elnökségi tagja. Tájékoztatása szerint programjuk azért viseli Zsolnay Vilmos nevét, mert az egykori keramikus, gyártulajdonos személye a pécsi polgári erény szimbóluma, ő az, akinek kezdeményezéseihez egyaránt köthető munkahelyteremtés, ipari struktúraváltás, továbbá a kultúra támogatása, a tradíciók megőrzése. Páva Zsolt elmondta, hogy a Fidesz programjának részeként olyan struktúrát vezetne be az oktatásban, amellyel Pécs jól képzett munkaerőre tehetne szert, így lehetővé válna, hogy a város előnybe kerüljön a munkahelyekért folytatott versenyben. Ehhez a szakképzés reformja, tudásbázisok kialakítása szükséges, hiszen ezek magukkal hozzák a foglalkoztatás bővítését is. Hozzátette, hogy fontos feladatnak tartják a lakosság életfeltételeinek javítását, az egészségesebb városi élet megteremtését is. A tisztább levegő érdekében fásítási és parkosítási projektekbe kezdenének, kerékpárutakat építtetnének, ellenben nem engedélyeznének további "kereskedelmi mega-beruházásokat", azaz bevásárlóközpontok, üzletházak építését. Páva Zsolt kitárt arra, hogy a pécsi Fidesz elképzelései között szerepel az 1945 után épült lakótelepek és sétálóutcák rehabilitációja, továbbá a belvárosi építészetben érezhető zsúfoltság csökkentése. A politikus hangsúlyozta: a program még nincs teljesen kész, végleges formájának kidolgozásához szívesen fogadják majd a lakosság segítségét, észrevételeit.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek