Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc részvétávírata Londonba

Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a Londonban elkövetett terrorcselekmény miatt II. Erzsébet brit uralkodónak - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal.


Dátum: 2005-07-07 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:28.422262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Megdöbbenéssel értesültem a ma délelőtt Londonban elkövetett szörnyű robbantás-sorozatról" - idézi a köztársasági elnök szavait az MTI-hez eljuttatott közlemény. "Magyarország valamennyi polgára nevében mélységesen elítélem a terrorcselekmények valamennyi formáját. Határozott meggyőződésem, hogy csak a világ demokratikus erőinek összefogásával leszünk képesek eredményesen küzdeni a biztonságunkat és stabilitásunkat veszélyeztető erőszakkal szemben" - írta Mádl Ferenc.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek