Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milosevics idején atombombát fejlesztettek Jugoszláviában

Reporter című belgrádi hetilap értesülései szerint nem teljesen alaptalanok azok a szóbeszédek, amelyek szerint Slobodan Milosevic hatalma idején atomfegyvert fejlesztettek Jugoszláviában. Ilyen találgatások azután láttak napvilágot, hogy a múlt héten, szerda hajnalban a legnagyobb titoktartás és a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett hatalmas mennyiségű dúsított urániumot szállítottak el a Belgrád melletti vincai atomkutató intézetből Oroszországba.


Dátum: 2002-08-28 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:19.843906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közel nyolcszáz kilogramm súlyú hasadóanyag elegendő lett volna két és fél nukleáris robbanófej előállítására. A felhasználatlan nukleáris fűtőanyagot a Volga mentén fekvő Dimitrovgrádba szállították. A Vincában található atomreaktort teljesen leszerelik. Az általában jól értesült Reporter - amely egykoron ádáz bírálója volt a milosevici rendszernek - katonai forrásokra hivatkozva azt írja legfrissebb számában, hogy Milosevic idején valóban atomfegyvert fejlesztettek Jugoszláviában, és az 1998-ban félbeszakított atomprogram már előrehaladott állapotban volt. A hatóságok 18 millió dollárt költöttek az orosz technológia alapján készülő atomfegyver előállítására. A Reporter úgy tudja, hogy az atomprogram mellett a hadsereg nukleáris robbanófej célba juttatására alkalmas, ezer kilométer hatótávolságú rakéta tervezésébe kezdett. A hetilap szerint a hasadóanyag Oroszországba történt visszaszállításával Jugoszlávia örökre elesett attól a lehetőségtől, hogy valaha is atomhatalommá váljék. Most az a kérdés merül fel, a hatóságok miként akadályozzák meg azt, hogy az atomprogramban részt vevő tudósok kikerüljenek az Egyesült Államokkal ellenséges országokba. Irán máris kapcsolatba lépett jugoszláv szakértőkkel - írja a Reporter. Az orosz-amerikai együttműködés keretében történt hasadóanyag elszállítását egyébiránt az Egyesült Államok finanszírozta. Moszkva a terrorizmus elleni harc ragyogó példájaként említette hasadóanyag elszállítását, mondván, az akcióval elejét vették egy esetleges terrorista fenyegetésnek vagy urániumlopásnak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek