Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli NATO ülés

Rendkívüli ülésre hívták össze a NATO nagyköveti tanácsát a londoni terrormerényletek miatt - jelentette be egy szóvivő csütörtökön Brüsszelben. Az ülés péntek délelőtt lesz a szövetség székhelyén, a belga fővárosban, s ezt követően Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár sajtóértekezletet tart.


Dátum: 2005-07-07 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40612
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:30.629762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tanácskozáson azt vitatják meg, hogy a katonai szövetség milyen lépeseket hozhat a terrorizmus elleni hatékonyabb fellépés érdekében. A rendezvény ugyanakkor alkalmat teremt a brit nép iránti szolidaritás ünnepélyes kinyilvánítására is. A NATO-főtitkár már csütörtökön határozott hangú nyilatkozatban ítélte el a londoni támadásokat, s a szövetség egységének megőrzését hangsúlyozta, mondván: erre különösen nagy szükség van a terrorizmus elleni küzdelemben. A 2001. szeptemberi amerikai terrorakciók után a katonai szövetség - az Egyesült Államokkal való szolidaritás jegyében - bejelentette, hogy ezekre a támadásokra is alkalmazandónak tartja a NATO-alapokmány 5. cikkét, amely a szövetségesek közötti kölcsönös segítségnyújtást írja elő.

Ennek alapján kezdte meg 2001 októberében a NATO az Active Endeavour hadműveletet, azaz a szövetség hadihajóinak földközi-tengeri terrorizmusellenes járőrszolgálatát. A tavaly márciusi madridi terrorakciók nyomán viszont a NATO már nem indított újabb katonai akciókat, pontosabban csak azt hajtotta végre, amiről már korábban is szó volt: az Active Endeavour hatályát kiterjesztette a Földközi-tenger egész medencéjére, s - például légtérellenőrző gépek kivezénylésével - segítséget nyújtott a portugáliai labdarúgó EB, illetve az athéni olimpia, s egyes nagy nemzetközi események biztosításához.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek