Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chirac a srebrenicai mészárlásokról

Kitörölhetetlen foltnak nevezte Európa és az ENSZ emlékezetében Jacques Chirac francia elnök a csaknem nyolcezer srebrenicai muzulmán szerbek által végrehajtott 1995-ös lemészárlását a bosznia-hercegovinai államelnökség muzulmán tagjának csütörtökön küldött levelében.


Dátum: 2005-07-07 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:32.751000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Chirac abból az alkalomból írt Sulejman Tihicnek, hogy július 11-én emlékeznek meg a tömeggyilkosság évfordulójáról: a boszniai szerb haderő 1995 júliusában ezen a napon foglalta el az ENSZ védett övezetének minősített boszniai muzulmán enklávét, majd a következő napokban lemészárolt közel nyolcezer férfit és fiút. Chirac levelében hangsúlyozta Franciaország és az Európai Unió arra irányuló szándékát, hogy továbbra is a boszniai megbékélés támogatása érdekében munkálkodjanak. Úgy vélte, hogy a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék tevékenységének köszönhetően az "igazság teret nyer", de ma minden korábbinál fontosabb, hogy az emberiséget megrázó cselekményekért felelős személyek az igazságszolgáltatás előtt feleljenek bűneikért.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek