Péntek délután öt órakor Gyurcsány-Orbán találkozó
Gyakorlatilag minden részletkérdésben megegyeztek a felek a tegnapi tárgyaláson, így péntek délután öt órakor tárgyalóasztalhoz ülhet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A volt kormányfő konkrét javaslatokkal készül a megbeszélésre, amely a sajtó teljes nyilvánossága előtt zajlik majd. Ezt megelőzően a rendszerváltás utáni miniszterelnökök konzultálnak arról, miként lehet az ország érdekeit hatékonyabban képviselni Európában.
Dátum: 2005-07-08 06:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40620
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:33.096515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szónoki emelvény és moderátor nélkül, tárgyalóasztal mellett rendezik péntek délután öt órakor a kormányfő és a Fidesz elnökének eszmecseréjét az ország helyzetéről - derült ki a tegnapi egyeztetés után. Szilvásy György miniszterelnöki kabinetfőnök, Navracsics Tibor, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke, illetve Rogán Antal kampányfőnök abban is megállapodott, hogy a találkozó teljes sajtónyilvánosság előtt zajlik majd. Az előzetes nyilatkozatok alapján még bizonytalannak tűnt a megegyezés, hiszen Orbán Viktor a ma délután egy órai időpontot jelölte meg, míg Gyurcsány Ferenc kormányfő jelezte: öt órára várja a Fidesz elnökét a Parlament Munkácsy-termébe.
Orbán Viktor pénteken a Gyurcsány Ferenccel folytatott megbeszélés után megtartja vidéki programját, a nemzeti konzultáció utolsó állomásán Győrben.
mno.hu - fideszfrakcio.hu