Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veszélyben a Mester utcai platánok

A főváros kevés figyelmet fordít a tulajdonában lévő főútvonalak mentén található fasorok védelmére, a IX. kerületi Mester utca védett platánjainak megóvását is a helyi önkormányzat kénytelen finanszírozni. Erről Tirts Tamás, a Fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakcióvezetője és Bácskai János, kerületi képviselő, IX. kerületi polgármester-jelölt beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-08-28 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3723
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:20.126038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tirts Tamás elmondta, hogy bár a platánsor fővárosi tulajdon, annak rekonstrukciója nem szerepel a következő öt év fővárosi környezetvédelmi programjában. Hozzátette: az elmúlt években 12 értékes fa pusztult el a Mester utcában, és a tömbrehabilitáció során sok meg is sérült. Jelezte: a Fővárosi Közgyűlés tulajdonosi bizottsága elnökének kedden átadta azt a 685 aláírást, amelyet a fák megóvásáért gyűjtöttek, valamint egy levelet, amelyben azt kérik, hogy a fákat védőráccsal lássák el és több figyelmet fordítsanak a beteg platánok gyógyítására is. Utalt arra: kezdeményezni fogják, hogy a főváros jövő évi költségvetésében különítsen el egy összeget a fasor rekonstrukciójára.

Bácskai János felhívta a figyelmet: a kerületi képviselő-testület 38 millió forintot szavazott meg a fasor rendbehozatalára. A pénz a tervek szerint 19 beteg, sérült fa kivágására és pótlására, az üres helyek betelepítésére, a védőkorlátokra és a locsolásra is elég lesz.

MTI

Kapcsolódó elemek