Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németország állandó terrorfenyegetettségben van

A londoni merényletek hírére a világ számos országában, így Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Hollandiában is megszigorították a biztonsági rendszabályokat. Németországban elsősorban a repülőtereket, a vasúthálózatot és a brit érdekeltségeket védik fokozottan.


Dátum: 2005-07-08 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:35.159127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németország akkor is a terroristák célpontja, ha pillanatnyilag erre utaló információk nem állnak rendelkezésre. Ezt már a német belügyminiszter, Ottó Shili jelentette ki és ő is, akárcsak a külügyminiszter, Joschka Fischer arra figyelmeztetett, hogy nem szabad bedőlni az olyasfajta gondolatok hangoztatóinak, akik szerint azok az országok járnak most jól, amelyek nem vesznek részt az iraki terrorellenes hadjáratban.

Ám ez a gondolkodás - mondta Shili belügyminiszter - tipikusan a terroristákkal való megalkuvást eredményezi, a defetizmus, a gazemberek vádjai, követelései előtti meghajlással egyenértékű. Ennek alátámasztásául a belügyminiszter megjegyezte: Németországnak például nincsenek katonái Irakban, és mégis célpont, mint ahogy az egész szabad világ az.

Közben eléggé kaotikus viszonyok alakultak ki a német tőkepiacon, az árfolyamok általában másfél-két százalékkal estek, ugyanakkor érdekes módon a nyersolaj ára egyáltalán nem emelkedett, inkább csökkenő tendenciát mutat most: a befektetők mintha mindenképpen a legbiztosabb állampapírokba menekülnének a részvényekből. A tőzsde fő vesztesei a nagy utaztató cégek, általában a légitársaságok. A német utazási irodák, fapados légitársaságok mellesleg hagyják, hogy bárki ingyen sztornírozza Londonba szóló repülőjegyét.

Zentai Péter, Magyar Rádió

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek