A brit belügyminiszter szerint a madridihoz hasonló merényletek történtek
A tavalyi madridi vonatrobbantásokhoz hasonlította pénteki nyilatkozatában a brit belügyminiszter a Londonban előző nap végrehajtott merényletsorozatot.
Dátum: 2005-07-08 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:36.761274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Charles Clarke a BBC rádiónak adott interjúban nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni arról, hogy iszlám terroristák vagy mások állhattak-e a több tucat - pénteki londoni sajtójelentések szerint legalább 52 - halálos áldozattal járó merénylet mögött, de azt mondta: az eddigi jelek alapján a tavaly márciusban, több madridi elővárosi vonaton elkövetett robbantás sorozathoz hasonló terrorcselekményt valószínűsít.
Clarke közölte, hogy a készülő londoni merényletről a biztonsági szolgálatoknak semmilyen előzetes értesülésük nem volt.
Londonban pénteken részlegesen helyreállt a tömegközlekedés, de a hatóságok változatlanul óvták a lakosságot a belváros megközelítésétől.
MTI - fideszfrakcio.hu