Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyanúsítottként hallgatták ki a MeH egyik államtitkárát

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Matyuc Pétert, a Miniszterelnöki Hivatal egyik helyettes államtitkárát, a Honvédelmi Minisztérium volt kommunikációs főigazgatóját - értesült a HavariaPress.


Dátum: 2005-07-08 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:42.134447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Matyuc Péter a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója volt, amikor egy újságíró többszöri, levélben benyújtott kérésére nem adta ki a HM és egy Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe tartozó cég közötti szerződésről szóló információkat.

Az eset kapcsán az újságíró közérdekű adatokkal való visszaélés miatt feljelentette Matyucot, aki a 2002-es választásokig a Népszabadság újságírójaként dolgozott a lapnál. A hírügynökség információit a rendőrségen megerősítették. Azt azonban nem tudni, hogy a Matyuc tette-e vallomást. Az ügyet vádemelési javaslattal már továbbították az ügyészségnek. Matyuc nem kívánt megkeresésünkre nyilatkozni az ügyről.

stop.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek