Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kirobbanó elbocsátási hullám Békés megyében

A válság kezelése érdekében a Békés megyei képviselőtestület gazdasági bizottsága kezdeményezte a rendkívüli megyegyűlés összehívását, amelyen kormányzati pénzügyi segély kéréséről tárgyalnának - mondta Domokos László, fideszes képviselő Békéscsabán pénteken.


Dátum: 2005-07-08 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:43.029020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Domokos László vezette testület azért javasolta a rendkívüli megyei közgyűlés összehívását, mert a következő hónapokban Békés megyében több mint ezer ember válik munkanélkülivé. Ebben a helyzetben a kormánynak átmeneti, de azonnali intézkedéseket kell tennie, és pénzügyi segélyt kell nyújtania a megye számára - közölte a politikus. A rendkívüli megyegyűlés egy napirendet tárgyalna a "Kormányzati Intézkedés kérése Békés megye gazdasági válságának megoldásához - a munkahelyek megőrzése érdekében" címmel - tette hozzá.

Domokos László sajtótájékoztatóján kifejtette: a megyei elbocsátási hullám elérte a megyeszékhelyet is, hiszen a közeljövőben hat cégnél összesen 160 dolgozótól válnak meg, és nemcsak magán, de állami cégeknél is bejelentettek csoportos létszámleépítést, így - mint mondta - az állam közvetlenül is részt vesz az elbocsátásokban. Az állami cégek közül a megyei mentőszolgálat 18, a Békés Megyei Földművelésügyi Hivatal 13 fős létszámleépítést hajt végre a közeljövőben - közölte a képviselő, aki szerint a kormányzatnak nem ilyen áron kellene olcsó államot építenie. Felhívta a figyelmet arra, hogy az agrárszféra kiemelten finanszírozott terület az Európai Unióban, és a magyarországi mezőgazdaság hatékonyságát éppen a falugazdászok számának növelésével kellene javítani. "Minden településen legalább egy falugazdásznak kellene dolgoznia" - tette hozzá.

A békéscsabai létszámleépítések mellett a képviselő a megyei helyzetről is szólt: véleménye szerint a kormányzat hátrányos helyzetet teremtett Békés megyében azzal, hogy a közeljövőben egyedül ott nem épül autópálya. A megye lehetőségein javíthatna az autópálya, de ennek hiányában Békés megyében nem kirobbanó sikerről, hanem válságról kell beszélni - jelentette ki Domokos László.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek