Gyurcsány kampányolni, Orbán Viktor dolgozni akar
Révész Máriusz országgyűlési képviselő, a Fidesz szóvivője szerint a pénteki vitában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kampányolni, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke pedig dolgozni akart.
Dátum: 2005-07-09 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:44.981535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szóvivő az MTI-nek kifejtette, hogy Orbán Viktor három konkrét javaslattal ment a vitára, és őszintén sajnálják, hogy Gyurcsány Ferenc egyiket sem fogadta el. Révész Máriusz közlése szerint a Fidesz a következő hónapokban is a munkát, nem pedig a kampányt tartja fontosnak. A Fidesz felhívja a kormányfőt, hogy "kampányolás, a viták erőltetése helyett inkább dolgozzon és kormányozzon".
MTI - fideszfrakcio.hu