Palesztin részről üdvözölték a Nyolcak segélycsomagját
Palesztin tisztviselők üdvözölték pénteken, hogy a világ hét legfejlettebb ipari államát és Oroszországot tömörítő G8 csoport ígéretet tett arra, hogy a következő években 3 milliárd dolláros segélyt folyósít a Palesztin Hatóságnak.
Dátum: 2005-07-09 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:45.602036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tony Blair brit kormányfő a segélyről született döntés bejelentésekor nem közölte, pontosan mennyi időn belül folyósítják a pénzt, mindössze annyit mondott: "a következő néhány évben". Palesztin tisztviselők elmondták: az összeg nagy részét valószínűleg arra fordítják, hogy munkahelyeket teremtsenek a Gázai övezetben, és fejlesszék az infrastruktúrát a Földközi-tengeri part mentén elterülő keskeny földsávon, ahol a munkanélküliség meghaladja az 50 százalékot.
Száeb Erekát palesztin főtárgyaló a segély mielőbbi kiutalását szorgalmazta. Figyelmeztetett arra, hogy a jövő nyáron ivóvízhiány léphet föl Gázában, ha nem költenek jelentős összegeket az övezeten belül észak-déli irányban húzódó csatorna építésére.
MTI - fideszfrakcio.hu