Amerikai értesülések szerint Zarkávi felelős a londoni merényletekért
A londoni bombamerényletek megerősítették azokat az amerikai aggodalmakat, amelyek szerint szoros kapcsolat, egyfajta kétirányú csatorna létezik az Európában tevékenykedő iszlám szélsőségesek és az Irakban működő, Abu Muszab az-Zarkávi vezette al-Kaida csoport között - közölte pénteken Washingtonban egy, a terrorizmus elleni harccal foglalkozó, magas rangú amerikai szakértő.
Dátum: 2005-07-09 13:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:46.568826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy ötven halálos áldozatot és több mint hétszáz sebesültet követelő londoni merényletek az Oszama bin Laden vezette nemzetközi terrorszervezet kézjegyét viselik magukon. Azét a szervezetét, amely az Egyesült Államok elleni, 2001 szeptember 11-i terrortámadásokat elkövette. A terrorizmus elleni harc amerikai szakértői azon a véleményen vannak, hogy a brit fővárosban csütörtökön végrehajtott terrortámadás-sorozat mögött olyan európai születésű szélsőségesek állnak, akiket Zarkávi csoportja bérelt fel az Irak elleni lázadásban való részvételre. "Aggódunk amiatt, hogy Zarkávi hálózata felelős a londoni merényletekért" - jelentette ki az idézett amerikai tisztségviselő, aki a Londonban folyó vizsgálatok miatt neve elhallgatását kérte. "Tudomásunk van arról, hogy érvényben van egy utasítás, amelyet Oszama bin Laden adott Zarkávinak. Ennek lényege, hogy forduljanak a nyugati országok felé, és Európában, továbbá más térségekben hajtsanak végre támadásokat" - tette hozzá az amerikai szakértő.
MTI - fideszfrakcio.hu