Az al-Kaida vállalta a londoni robbantásokat
Egy, az al-Kaida terrorszervezethez tartozó csoport, az Abu Hafsz al-Maszri Brigádjai - Európai Hadosztály szombaton egy internetes oldalra kitett közleményében vállalta magára a londoni robbantásokat.
Dátum: 2005-07-09 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40665
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:47.259909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény hitelessége egyelőre nem megállapítható. Abu Hafsz al-Maszri az al-Kaida egyik vezetője volt, Afganisztánban esett el. A csoport a szombati közleményben azt állította, hogy "a hitetlen fővárosban, Londonban" - csapást csapásra mért, aminek halottai és sebesültjei vannak. Ezzel a második szervezet vállalta magára a több mint 50 halálos és mintegy 700 sebesült áldozatot követelő terrorcselekmény elkövetését.
Nem sokkal a merényletek után csütörtökön a magát az al-Kaida-hálózat tagjának nevező csoport, az "al-Kaida Szervezet - Európai Dzsihád" jelentkezett végrehajtóként egy, az iszlám fundamentalistákkal szoros kapcsolatban álló honlapon. Ennek az üzenetnek sem lehetett megállapítani a hitelességét.
MTI - fideszfrakcio.hu