Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Ferenc aludjon rá még egyet

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szombati sajtótájékoztatóján arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy aludjon rá még egyet, és ne hirtelen haragjában utasítsa vissza a pénteki nyilvános vita során Orbán Viktor pártelnök által ismertetett három javaslatot.


Dátum: 2005-07-09 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:47.590564, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékezetes, Orbán Viktor a tegnapi vitán három javaslatot tett. A Fidesz elnöke kezdeményezte, hogy a személyi jövedelemadó legalsó sávját csökkentsék 18 százalékról 13 százalékra, a gáz árának tervezett emeléséből vegyék ki a kórházakat, az iskolákat és az orvosi rendelőket, és a kormány ne adja el a budapesti repülőteret.

Szombati sajtótájékoztatóján Pokorni Zoltán közölte, hogy a Fidesz a nyár folyamán - az Országgyűlés gazdasági bizottságában is - továbbviszi a jó és indokolt javaslatokat, amelyekről a kormányfő pénteken nem mondott határozott véleményt, de szombat reggel elutasította azokat. A három javaslatot megismételve Pokorni Zoltán kifejtette, hogy a nyári gázáremelés nagyon súlyosan érintené az oktatási, egészségügyi intézményeket, mert a zárolások miatt amúgy is nehéz helyzetben vannak. A politikus szerint ezért az oktatási, felsőoktatási, egészségügyi, illetve az állami, önkormányzati, egyházi, alapítványi intézményeket be kell emelni abba a körbe, amely mentesül a nyári gázáremelés alól.

Az adóvitáról szólva a képviselő azt mondta, hogy a Fidesz nagyobb és több pontot érintő adóreformot kíván, de ha a kormány most egy területre lát költségvetési lehetőséget, és érez erőt magában, akkor az ne az áfa, hanem a személyi jövedelemadó (szja) alsó kulcsa legyen.

Pokorni Zoltán felidézte, hogy Medgyessy Péter volt miniszterelnök ígérte 2002 januárjában, még ellenzékben, az akkori legalsó kulcs 13 százalékra csökkentését. A Fidesz alelnökének értékelése szerint az áfacsökkentés főleg azokat segíti, akik többet fogyasztanak, az szja alsó kulcsának mérséklése a szegényeket jobban támogatná. Hozzáfűzte, hogy tavaly Magyarország volt a bővített Európai Unió egyetlen állama, ahol - ha kis mértékben is, egy százalékkal - csökkent a fizetések vásárlóértéke, amely amúgy is alig éri el az unió átlagának 60 százalékát.

A Budapest Airport Rt. állami tulajdonban tartásáról Pokorni Zoltán azt hangsúlyozta, hogy a Ferihegyi repülőteret üzemeltető vállalat nyeresége évi 10 milliárd forint, hasonló nagyságrendű, mint "az aranytojást tojó tyúkként emlegetett Szerencsejáték Rt.-nek". Az rt. jövője kapcsán Pokorni Zoltán kifejtette, hogy tavaly 20 százalékkal nőtt az utasforgalom, és a szerencsejáték, illetve a repülőtér nem csak Magyarországon, hanem egész Európában az egyik legjövedelmezőbb állami tulajdonnak számít. Hozzátette, hogy nemzetközi szakértők egymilliárd dollárra becsülik a Budapest Airport Rt. értékét, de az ÁPV Rt. üzleti tervében ennek egyharmada található. A Fidesz alelnöke reményének adott hangot, hogy a repülőtér privatizációját meg tudják akadályozni, mint ahogy a Szerencsejáték Rt. Medgyessy Péter által felvetett magánosítása sincs már napirenden.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek