Kontroll Csoport: Orbán Viktor meggyőzőbb volt
A Kontroll Csoport felmérése szerint a vitát nyomon követők közül 11 százalékkal többen tartották meggyőzőbbnek Orbán Viktort, mint Gyurcsány Ferencet. Egy másik adatfelvétel azt tanúsítja, hogy a magyar gazdaság "kirobbanó sikeréről" szóló kormányzati értékelés nem találkozik a választók véleményével - írja a szombati Magyar Nemzet.
Dátum: 2005-07-09 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:48.204243, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Háromszáz fős, gyors telefonos felvétellel vizsgálta a Kontroll Csoport a miniszterelnök és a Fidesz elnöke találkozóját követő nézői reakciókat. A választók 48 százaléka Orbán Viktor, míg 37 Gyurcsány Ferenc szereplését érezte meggyőzőbbnek a vitában. A Kontroll Csoport eljuttatott a laphoz egy a megbízásából készült országos, 800 fős reprezentatív felmérést is. Eszerint a választók csaknem kétharmada szerint rossz kézben vannak az ország gazdasági ügyei Gyurcsány Ferenc kormánya alatt.
A megkérdezettek 66 százaléka úgy látja: a kormányfő összességében inkább rossz irányba vezeti az országot. Nagyjából ugyanennyien nyilatkoztak úgy, hogy együttműködést és érdemi munkát vártak tegnap a két politikustól, s csak a válaszadók 18 százaléka érezte szükségesnek a miniszterelnök által eredetileg javasolt számháború lefolytatását az ország állapotáról. A felnőtt lakosság harmada saját és családja anyagi helyzetének romlását, 51 százaléka pedig stagnálását várja a Gyurcsány-kormány utolsó tíz hónapjától. A 100 lépés program sikeréről mindössze a válaszadók 31 százaléka van meggyőződve, a többség szerint a bejelentett lépések nem segítenek érzékelhetően az ország és a benne élők helyzetén.
A felmérés vizsgálta azoknak a kijelentéseknek a hitelességét is, amelyeket az utóbbi hetekben a vezető kormánypárti és ellenzéki politikusok szájából hangzottak el az ország gazdasági állapotával kapcsolatban. Úgy tűnik, e kérdéskörben a felnőtt lakosság vélekedése jelenleg közelebb áll az ellenzéki politikusok által hangoztatott véleményekhez, mint a kormány tagjainak megnyilatkozásaihoz. A kutatás során a résztvevők ötfokú skála segítségével minősítették a politikusi állítások hitelességét, ahol az iskolai osztályzatok logikájának megfelelően az egyes a legrosszabb/legkevésbé hiteles, az ötös pedig a legjobb/leginkább hiteles minősítést jelenti. Ezek átlagát vizsgálva kiderül, hogy a választók többsége szerint "az elmúlt másfél-két évben az ország előrehaladása megtorpant" (ötfokú skálán 4,1-es átlag), illetve "Magyarország lemaradóban van a nemzetközi versenyben" (ötfokú skálán 3,9-es átlag). Az állítások hitelességében kételkedők voltak azonban már többségben Gyurcsány Ferenc azon kijelentésével kapcsolatban, hogy kormánya 10:2 arányban "győzött" az előző kabinettel szemben (2,5). Ugyancsak sokan elutasítják a gazdaság "kirobbanó sikerére" (2,3), és még többen a "nagy jólétre" (1,9) vonatkozó kormányfői állításokat.
mno. hu - fideszfrakcio.hu