Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a szlovákiai magyarok országos kulturális fesztiválja

A Rozsnyóhoz közeli gombaszögi völgyben szombaton megkezdődött a szlovákiai magyarok 47. országos kulturális fesztiválja.


Dátum: 2005-07-09 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:48.494467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közel fél évszázados hagyományra visszatekintő rendezvény évtizedeken át a szlovákiai magyarok legnagyobb népművészeti seregszemléje volt. A festői szépségű gombaszögi völgyben rendszerint tízezrek gyűltek össze a Csemadok legnagyobb rendezvényére, de az utóbbi években az is megtörtént, hogy a fesztivál pénz híján elmaradt. A rendező-házigazda Csemadok azonban semmiképpen sem szerette volna veszni hagyni a hagyományt, ezért a gombaszögi találkozó felújítása mellett döntött.

Az idén a fesztivál programja várhatón ismét sok embert csábít majd a völgy szabadtéri színpadának nézőterére annál is inkább, mert a szlovákiai magyar és a magyarországi együtteseken kívül Kárpátaljáról, Erdélyből és Vajdaságból is vendégszereplőket várnak. A kétnapos rendezvény legvonzóbb programjának az Omega együttes vasárnap esti fellépése ígérkezik. Az Omega már többször nagy sikerrel szerepelt Szlovákiában, ám az ország keleti végein már évek óta nem koncertezett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek