Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gondban vannak a málna- és ribizlitermelők

A Nógrád megyei málna- és ribizlitermelők gondjaira hívták fel a figyelmet mai sajtótájékoztatójukon a termelők és a Fidesz képviselői a földművelésügyi minisztérium előtt. Balla Mihály és Nagy Andor elmondták: a termelők helyzete válságos, hiszen termékeiket fillérekért veszik át a felvásárlók, és sokszor csak ígéretet kapnak pénz helyett.


Dátum: 2005-07-10 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40673
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:49.705737, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy Andor kifejtette, hogy a termelők helyzete igen súlyos, és a helyszínen mutatta be a boltban kapható, illetve a termelők által hozott gyümölcsök közötti minőségi különbséget. Felhívta a figyelmet, hogy a nagyáruházakban sokszoros pénzt kérnek a málnáért és a ribizliért, maga termelőknek alig fizetnek valamit, ha egyáltalán átveszik tőlük az árut. Mint mondta, ez a helyzet a termelőknek sem jó, de rosszul járnak a fogyasztók is, akik a rossz minőségű gyümölcsöt kénytelenek megvásárolni ráadásul drágábban.

A képviselők azt javasolják az agrártárca vezetésének, hogy a fennálló helyzeten változtasson. Felhívták a figyelmet, hogy Nógrádban egyre többen hagynak fel a hagyományos megélhetést jelentő gyümölcstermesztéssel, ami gondot fog okozni, hiszen új munkahelyek nem létesülnek. Hozzátették: a minisztériumnak - ahogy ígérte - segítenie kellene a gyümölcsök piacra jutását, és következetesebben kellene eljárnia az unióban, hogy a bogyósgyümölcsök is felkerüljenek a támogatott termékek listájára.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek