Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Medgyessy-kormány csak a postás volt

Orbán Viktor figyelmetlenül értelmezte a nyugdíj reálértékére vonatkozó adatokat a pénteki vitában - közölte sajtótájékoztatóján a szaktárca politikai államtitkára. Harrach Péter szerint az államtitkár tévedett amikor a nyugdíjak 2002. évi reálérték emelkedésének 40 százalékát a szocialista kormánynak tulajdonította.


Dátum: 2005-07-10 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:51.838713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Harrach Péter, az Orbán kormány szociális minisztere az MTI-nek vasárnap azt mondta: örül annak, hogy az államtitkár elismerte, a volt miniszterelnök hiteles adatokkal dolgozott, amikor kijelentette, hogy a polgári kormány idején 22,2 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke. "Így a rendszerváltozás utáni kormányok közül a polgári kormány volt az, amelyik a legmagasabb emelést tudta adni a nyugdíjasoknak" - tette hozzá. Vitán felülinek nevezte a politikus, hogy 2002 januárjában a 9,7 százalékos nyugdíjemelést az Orbán kormány hajtotta végre. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a második ütemben elhatározott 4,5 százalékos emelés is a polgári kormány döntése volt. "Erről április 19-én született kormányrendelet és megtörtént a pénz elkülönítése is" - mondta, hozzátéve, hogy a "feladó a polgári kormány, a postás a Medgyessy kormány volt". Harrach Péter szerint az államtitkár tévedett, amikor a nyugdíjak 2002. évi 10 százalékos reálérték emelkedésből 4 százalékot, azaz az emelkedés 40 százalékát a Medgyessy kormánynak tulajdonította.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek