Luxemburgban az igenek győztek
Luxemburgban csaknem hatvan százalékot ért el az igenek aránya az Európai Alkotmányról tartott népszavazáson. A francia és a holland kudarc után megtartott első referendumnak nagy volt a tétje, mert ha egy harmadik alapító tag is elutasítja az alkotmányt, akkor az a dokumentum végleges csődjét jelentette volna. Ezen a héten Málta is elfogadta az európai alkotmányt, ott a parlament döntött egyhangúlag az alapdokumentum mellett.
Dátum: 2005-07-10 17:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40684
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:53.009444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A luxemburgi népszavazásnak a helyi konzervatív kormány számára megvolt a kockázata. Jean-Claude Juncker miniszterelnök ugyanis jó előre bejelentette, ha a hollandok és a franciák után az ő országa, egy harmadik alapító tag is elutasítaná az Európai Alkotmányt, nem lenne más út a számára, mint lemondani a posztjáról. Szavazatának leadása után is úgy nyilatkozott, tartja ígéretét, egy demokráciában, ha a vezetés szándékai nem valósulnak meg, mennie kell, mert a népet nem lehet leváltani. Juncker a luxemburgi parlament döntését jónak tartotta arról, hogy a francia és a holland kudarc miatt ne halasszák el a referendumot.
Luxemburgban az elmúlt hónapok felmérései szerint fokozatosan emelkedett az alkotmányt elutasítók száma, de arányuk soha nem volt több 45 százaléknál. A népszavazás véleménynyilvánító jellegű volt, de a luxemburgi kabinet előre közölte, bármi lesz az eredmény, azt magára nézve kötelezőnek ismeri el.
hirtv.hu - fideszfrakcio.hu