Medgyessy bányászkitüntetést adott Göncz Árpádnak
Egyforma eséllyel pályázhat minden bánya arra, hogy értékesítse termékét az autópálya-építések és más állami beruházások számára - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán Gyöngyösön, a 52. Bányásznap országos központi ünnepségén.
Dátum: 2002-08-28 17:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:22.028454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ünnepségen a bányászat, a nyersanyag-előkészítés és a környezetvédelem területén végzett kiemelkedő oktató és kutatómunkájáért, a bányászati felsőoktatás tartalmi és szervezeti átalakításában kifejtett munkájának, valamint a szakmai és tudományos közéletben kifejtett eredményes tevékenységének elismeréseként Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesült dr. Bőhm József, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánja.
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott a mélyműveléses dorogi szénbányászatban végzett kiemelkedő bányászati, termelésirányítási munkájának elismeréseként Jurásek Károly, a Lencsehegyi Szénbánya Kft. földalatti körletvezető aknásza; a bauxitbányászatban kifejtett kiváló szakmai munkája, tudományos tevékenysége, a kontrolling rendszer bevezetése és eredményes működtetése kapcsán végzett munkája elismeréséül Kovacsics Árpád, a Bakonyi Bauxitbánya Kft. műszaki és tervezési igazgatója; a bánya-erőmű vertikumban a szénbányászat hatékony működőképessége érdekében végzett kiemelkedő szakmai-tudományos munkája elismeréséül Tamaga Ferenc, a Bakonyi Erőmű Rt. bányászati igazgatója.
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült a hazai külfejtéses lignitbányászatban a bánya-erőmű vertikum hatékony működtetése érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai, fejlesztési tevékenységéért Derekas Barnabás, a Mátrai Erőmű Rt. bükkábrányi bányájának igazgatója; a mecseki szénbányászatért kifejtett több évtizedes munkájáért, továbbá a társadalmi környezet számára is elfogadható bányafelhagyások, rekultivációk során mutatott kiemelkedő szerepvállalásáért Kolozsvári Sándor, a Pannonpower Rt. bányászati divízió igazgatóhelyettese.
Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést vehetett át a szénbányászatban több mint négy évtizeden keresztül végzett szakmai, érdekképviseleti munkája elismeréséül Tamás István, a Mátrai Erőmű Rt. visontai bányájának főmunkatársa.
Medgyessy Péter Magyar Bányászatért Érdemérmet adott át az ünnepségen szintén jelenlévő Göncz Árpád volt köztársasági elnöknek, aki, mint elhangzott, mindig szívén viselte a bányászok sorsát.
www.gondola.hu - fidesz.hu az MTI nyomán