Radioaktívhulladék-tároló épülhet Bátaapátiban
Érvényes és eredményes volt a vasárnapi népszavazás Bátaapátiban, a település lakosságának kilencven százaléka egyetért a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékok végleges elhelyezésével a Nagymórágyi-völgyben.
Dátum: 2005-07-11 07:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:53.599352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A részvételi arány 75 százalékos volt, a 330 választásra jogosult polgárból 249-en adták le szavazatukat, 225-en igennel, 23-an nemmel voksoltak, egy szavazócédula érvénytelen volt" - nyilatkozta az MTI-nek Krachun Szilárd, Bátaapáti polgármestere. A térségben 1998 decembere óta folynak geológiai kutatások, az idén a felszíni munkálatok befejeződtek, és megkezdődött a vájatok vágása, hogy a tervezett 24 ezer köbméternyi térfogatú tároló legalkalmasabb helyét megtalálják. Még az idén megindulhat az engedélyeztetési eljárás, hogy 2008-tól itt helyezhessék el a Paksi Atomerőműben a technológiai eljárások során keletkező kis- és közepes aktivitású hulladékokat, valamint a munkafolyamatok során használt, radioaktív szennyeződésű szerszámokat és védőeszközöket.
MTI - fideszfrakcio.hu