Európai alkotmány: Szolidaritási záradék a terrorizmus ellen?
Catheririne Colonna, Franciaország európai ügyekért felelős minisztere hétfőn azt javasolta, hogy az Európai Unióba vegyenek bele egy olyan záradékot, amely kifejezi a szolidaritást a terrorizmus elleni harcot illetően, még mielőtt esetlegesen ratifikálnák az alaptörvényt.
Dátum: 2005-07-11 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40701
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:57.962953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Colonna a Le Monde című párizsi napilap hétfői számában megjelent nyilatkozatában annak a véleménynek adott hangot: a múlt heti robbantássorozat kidomborította annak a szükségességét, hogy Európa kinyilvánítsa egységét és szolidaritását. Ennek a záradéknak elő kellene írnia azt, hogy ha egy EU-tagállamot terrorista támadás ér, akkor a többiek a sietségére sietnek és a közös cselekvés mellett döntenek - mutatott rá.
Az EU alkotmánytervezetét a vasárnapi népszavazáson a luxemburgiak elfogadták, ám korábban a francia és a holland állampolgárok elutasították azt.
MTI - fideszfrakcio.hu