Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták magyarázzák Gyurcsányt

A szocialisták négy napja próbálják kimagyarázni a miniszterelnök pénteki szereplését, ami nem úgy sikerült, ahogy Gyurcsány Ferenc eltervezte - mondta Révész Máriusz hétfőn.


Dátum: 2005-07-11 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:04:59.192645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A nézők számára ugyanis egyértelműen kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc nem baloldali értékeket képvisel, (...) a piac mindenhatóságában hisz, ellenzi a felelős állami szerepvállalást, bújtatni akarja a nyakló nélküli privatizációt, és az adórendszert is a jómódúak érdekében akarja átalakítani"- fogalmazott az ellenzéki politikus.

Révész Máriusz szerint nem meglepő, hogy Horn Gyula volt szocialista kormányfő az MSZP egyik hétvégi rendezvényén ellenezte az állami szerepvállalás csökkentését. A vita alapján érthető az is, hogy Medgyessy Péter előző miniszterelnök miért sürgette a múlt héten "egy MSZP-től balra álló, valóban baloldali értékeket képviselő szociáldemokrata párt létrehozását" - tette hozzá.

Ezt megelőzően hétfői sajtótájékoztatóján Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese azt állította, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök hiteltelenül beszélt a múlt pénteki, Gyurcsány Ferenc kormányfővel folytatott vitán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek